Hírek a szépségiparból: a ricinusolaj lehet a hajunk megmentője

ricinusolajos hajpakolás

Eddigi életem során számtalanszor tapasztaltam már, hogy az emberek számára a testük tabu téma. A többség nem szeret beszélni a betegségeiről, a súlyáról vagy a bőrhibáiról, mert félnek attól, hogy ezzel csak még jobban felhívják mások figyelmét a saját tökéletlenségeikre és kisebb-nagyobb hibáikra. 

A médiában, a hírekben is ritkán fordítanak figyelmet az ilyen témákta, én azonban ezzel szemben úgy gondolom, hogy mindenről érdemes beszélni. Azt javaslom, hogy próbáljuk meg magunk mögött hagyni a gátlásainkat, és kezdjünk el beszélgetni a gyengeségeinkről, mert így nagyobb eséllyel találhatunk rájuk megoldást.

Én például gyerekkorom óta szégyelltem a hajamat. Mindig irigyeltem a többi lányt, amiért nekik dús, erős, fényes és egészséges hajkoronájuk volt. Ezzel szemben az enyém ritkás volt, vékonyszálú és meglátásom szerint fakó is, így felnőtt fejjel eldöntöttem, hogy igenis változtatni fogok a hajam állapotán. Néhány hónappal ezelőtt egy közeli barátnőm a ricinusolajos hajpakolást ajánlotta, amiről én magam még sosem hallottam korábban.

Mint ahogy a Humanity Áruház leírásából megtudtam, a ricinusolaj egy sárgászöldes színű folyadék, amelynek számtalan jótékony hatása van — használata többek között biztosítja az egészséges hajnövekedést is. A ricinusolaj hajnövekedés serkentése céljából használható önmagában, de egy komplexebb ricinusolajos hajpakolas összetevőjeként is.

Ha kezdetben csak magát az olajat szeretnénk kipróbálni, magával a hatóanyaggal akarunk kísérletezni, akkor mindenek előtt szerezzünk be egy adag ricinusolajat a Humanity Áruház oldaláról. Azért javaslom, hogy válasszuk ennek a webshopnak a termékét, mert ez egy megbízható és környezetbarát cég, akik ellenőrzött, európai uniós (olasz, francia, német, spanyol, holland és hazai) beszállítókkal dolgoznak. 

A Humanity Áruház útmutatása szerint, miután kézhez kaptuk a rendelésünket, nincs más dolgunk, mint felmelegíteni belőle egy adagot, és este belemasszírozni a hajtöveinkbe. Húzzunk a fejünkre egy sapkát, aludjunk így éjszaka, majd reggel mossunk hajat, és már készen is vagyunk. Pozitívum, hogy a leírás alapján nemcsak felnőttek használhatják a ricinusolajat hajnövesztésre, hanem gyerekeken is alkalmazható. 

A másik lehetőségünk a ricinusolajos hajpakolás használata, ami megerősíti a hajszálainkat. Ennek az elkészítéséhez találunk receptet és részletes útmutatást a Humanity Tudástár oldalán, amely szintén a Humanity Áruházhoz tartozik. Nincs más dolgunk, mint legörgetni az oldal aljára, ahol egy linkre kattintva már el is érhetjük a Tudástár weblapját. Szinte minden ott felhasznált alapanyag beszerezhető a webshopból, így emiatt sem kell aggódnunk.

Tekintve, hogy a ricinusolajat többek között hajnövesztéshez is ajánlják, ugyanígy segítségünkre lehet abban, hogy sűrűbbé tegyük szemöldökünket és szempillánkat. A Humanity Áruház termékleírása szerint ha heti háromszor használjuk lefekvés előtt, hamarosan látványos lesz a változás. Ez azonban még nem minden! A webshop információinak értelmében a ricinusolaj használható továbbá tyúkszemek és szemölcsök irtására is. Ehhez a Humanity Áruház azt tanácsolja, hogy 10 napon át kétszer (reggel és este) kenjük be a tyúkszem, illetve a szemölcs felületét felmelegített ricinusolajjal. Ugyanígy alkalmazhatjuk ezt a szert bőrkeményedések ellen is, ami viszonylag gyakori problémát jelent sok ember számára.

A Humanity Áruház egyéb hasznos és környezetbarát termékekkel is tud szolgálni a ricinusolajon kívül. Árulnak többek között alapanyagokat házi készítésű kencékhez, hajápolási termékekhez, tusfürdőkhöz, de szappanokhoz is. Ha elkezdünk keresgélni ezek között a termékek között, észrevehetjük, hogy kiváló minőségűek, változatosak és igen kedvező áron juthatunk hozzájuk.

Nyugodt szívvel ajánlom a ricinusolajat és a Humanity Áruházat is minden érdeklődőnek. Viszlát gyér hajkorona, és helló ricinusolajos hajpakolas!