A póló nyomás nem tűnik annyira bonyolult dolognak, pedig valójában nagyon sok mindenben eltérhetnek a különböző, ezzel foglalkozó cégek.
Alapból a szállítás módja is eltérő lehet, ez pedig már önmagában elmondja, hogy akarok-e rendelni az adott cégtől. Mivel a munkahelyemre nem lehet csomagot rendelni, ezért nekem nem praktikus a postázás, hiszen senki nincsen otthon, aki átvegye az érkező csomagomat.
Így én teljesen azokat a boltokat preferálom, ahol lehet csomagponton átvenni a terméket vagy van olyan boltjuk, ahova csak be kell sétálnom és meg is tudom venni, amit szeretnék.
Az utóbbi megoldás nagyon praktikus, hiszen ki az, aki mindig eszében tud tartani mindent? Főként szülinapokra szoktam egyedi pólókat vásárolni.
Szeretem az egyedi póló nyomással készült pólókat, de sajnos ahhoz, hogy valami jót tudjak nyomtattatni a pólómra, valóban az kell, hogy olyan jó minőségű képet találjak, ami nem esik szét a póló nyomás közben.
Ezért is szeretek még fizikai boltokban vásárolni. Ha az interneten rendelek, nem mondják meg, hogy mennyire nagy az a minta, hogy látszani fog-e rendesen, vagy nem.
Ehhez kell nekem az, hogy egy emberrel, lehetőleg egy szakértő eladóval megbeszéljem, hogy a kép, amit választottam, az túl nagy, vagy túl kicsi, hogy milyen formátumban kell és hogy látszódik vagy sem a képernyő
A másik, amire nagyon figyelni kell, az a minőség. Ritka, mikor az ember kontárul megcsinált pólókkal találkozik, de megeshet, elvileg. Én már elég sokat rendeltem a kedvenc helyemről, de még sosem kellett csalódnom bennük, mindig minden a legnagyobb rendben volt. A minták nagyon élesek, szépek a színeik és még nem voltak se pixelesek, sem elmosódottak.
Nagyon ritka, mikor innen online rendelek, mivel nagyon sok helyen van boltjuk és ezért inkább bemegyek oda, akkor ha elrontanak esetleg valamit, azt azonnal látni is fogom, bár erre eddig még nem volt példa.
Azért is szeretem még, hogy van fizikai értelemben is látogatható boltjuk, mert hajlamos vagyok mindent az utolsó pillanatra hagyni, így pedig kapóra jön, hogy el tudok menni venni egy egyedi pólót, ha ahhoz van kedvem.
Nem tart sokáig ilyenkor, maximum 20 perc volt, amit valaha vártam a pólóra. A nyomatok nagyon jó minőségűek, nem jönnek le egykönnyen, a póló anyaga is sokkal jobb, mint a legtöbb ilyen helynek.
Azt is szeretem bennük, hogy nem kell mindig saját mintákat kigondolnom, mert vannak saját tervezésű pólóik, amik például ajándéknak tökéletesen megfelelnek. De volt már olyan is velem, hogy otthon felejtettem a pendrive-om, a kedves eladó pedig megkereste velem az interneten, hogy melyik képet is szeretném tulajdonképpen a pólóra tetetni.
Nagyon szeretek innen rendelni, nagyon segítőkészek, online és a boltjaikban is mindig azt kaptam eddig, amit kértem, ahogyan kértem, szóval csak jókat tudok mondani róluk, az én szememben toronymagasan a lolmarkt.hu vezet póló nyomtatás ügyileg.