Híreket olvasni és a napi aktualitásokkal tisztában lenni sosem árt. Nem csak azért, hogy utána legyen beszédtéma, esetleg lehessen domborítani a kevésbé tájékozottak között, hanem mert így például sokkal nehezebb megvezetni az embert. Ugyanakkor a hírek kétélű fegyverek is, hiszen rengeteg hiszékenyt például pont, hogy ezek segítségével lehet téveszmék felé terelni. A különböző médiumok vállán óriási felelősség nyugszik, hogy csak és kizárólag a torzítatlan igazságot közöljék az emberekkel, véleményalkotás és befolyásolás nélkül. Elvileg.
Gyakorlatilag viszont a mai világban már nemigen találkozni olyan hírrel, amit ne befolyásolna az adott sajtóorgánum, sőt, akár az adott újságíró személyes meggyőződése, netán felsőbb hatalom. Minden csapból propaganda és ellenpropaganda folyik, a televíziót nem lehet bekapcsolni anélkül, hogy valami torzított igazságba ne futna az ember, az interneten, közösségi portálokon pedig úgy terjed egy-egy pletyka, híresztelés, rémhír, mint a tűz a kiszáradt nádasban. Bőven elég egyvalakinek elhinteni egy kétes, ellenőrizetlen, netán tudatosan elferdített, érdekekhez egyeztetett hírtöredéket, és pár órán belül a követőtábor, egy napon belül pedig a teljes felhasználói népesség értesül róla, azok kivételével, akik elszigetelik magukat az ilyesmitől. Természetesen mindenkinek a józan értékítéletén múlik, hogy mekkora hitelt ad egy efféle blamának, azonban elképzelhetetlenül sokan vannak, akik már csak azért is elhiszik, mert valakinek kára van belőle.
A „Biztos igaz, mert bemondta a tévé!” hozzáállás sajnos belátható időn belül nem fog kikopni, az egészséges szkepticizmus pedig túl sokakból hiányzik ahhoz, hogy értelmét veszítse az ilyesmiknek a koholása. Befolyásolható emberek millióinak köszönhető, hogy immáron oda jutott a világ, hogy akár egy rosszindulatú kitalációval és egy gyengén megszerkesztett képpel 24 óra alatt derékba lehet törni egy karriert. A magyar néplélekre ez különösen igaz, hiszen „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”. Ez egy rosszindulatú és mérgező alapállás, aminek gyökeresen kellene megváltoznia ahhoz, hogy érdemi fejlődés tudjon végbemenni. A bulvár ettől teljesen független, arra mindig is volt és mindig is lesz kereslet, hiszen akinek nincs saját élete, az kénytelen megelégedni a másokéval.
A kulturált hírfogyasztáshoz hozzá tartozna, hogy több forrásból is tájékozódunk az adott hírről, esetleg utánanézünk a témának, és csak azután vonunk le következtetéseket, hogy valóban kialakult bennünk egy releváns vélemény, ami viszonylagos hozzáértésen alapul. Azonban a mai hírek többsége olyan, mint a gyorsétteremi kaja: csomagolt, előemésztett és érdemi tartalmat nélkülöző. Ha táplálkozásban létezik minőségi éhezés, akkor bizony intellektuálisan is lehet minőségi tájékozatlanságról beszélni. Mert bár lehet, hogy valaki minden este megnézi a híradót, mégis teljesen tudatlan marad, hiszen csak egy forrásból ismeri az aktuális történéseket, vagyis annak egy részét, és azt olyan módon előfőzve kapja meg, ami az adott médium szája íze szerint megfelelő. Mintha direkt kihagynánk egy alapvető hozzávalót, például a hagymát az ételekből, mert meg lennénk győződve arról, hogy az nem jó, és a gyerekek ne egyék. A függetlenség és a pártatlanság egy kincs, amihez sajnos egyre mélyebbre és mélyebbre kell ásni, és sokan már a felénél feladják a keresést.